Életzamat

A vérrel nem lehet mit tenni, örököltük, hordozzuk, itt van bennünk. Lehet átok, de lehet kincs is. Az emberen múlik, mire használja fel ezt a temperamentumot, érzéket. És ha jó helyre megy, ha a legtisztábban ki tud teljesedni, akkor ott van egy csodaként.
Én nagyon szeretem ezt, ha zenében nyilvánul meg, ha életstílusban, ha emberben, vagy beszédben, mozdulatban.
A Mesterségek Ünnepén is jelen volt, a szlovák Bara-Bura zenekarral és a cigány Parno Graszt-tal (legalábbis ezeken voltam ott). Amit ezek előadtak, ahhoz vér kell, a tudás kevés.
Kipattanó, lüktető, energikus zene, a táncok, a szóbeli hozzáfűzések – ez így látványra és mindenhogyan több volt, mint egy koncert. Ez egy előadás volt nagyon szerethető egyszerű emberekkel, akik az adottságaikat kinccsé tudták alakítani.
Volt egy mellékszereplő is, egy kukazsák-cserélő nagyon sovány, barázdált arcú cigány férfi (filmbe illő), aki tette a dolgát és néha ő is odament hallgatni a zenekarokat, megállt a székek mellett és ropott egy-két tánclépést is. És mosolygott, a ráncai is mosolygósra rendeződtek. Nagyon szívderítő látvány volt. A nép, meg aki szétköltekezte és szétette magát, ott ült a székeken, és nem biztos, hogy jól érezte magát.



Kusturica filmjeit is ezért bírom: nagyon sűrű élet, szomorúság és boldogság, szegénység, gazdagság, egyszerre zsivány és nagyon jó emberek, ugyanilyen vegyes tettekkel. De ők legalább igazából élnek.

Mesterségek Ünnepe a Várban

Élő népzene, barázdált mesterarcok, napfényben szálló illatos gőzök, ősi mesterségek, ősi anyagok, egyszerű népi hangszerek, pálinkák, borok, és mindez a Várban, ahol a legjobban ki tud teljesedni egy ilyen világ.
Szerintem ez a pár nap mindenkit elég jól kizökkent (aki hajlandó megadni magát) a műanyag, álboldog mindennapokból, és ráébreszt, hogy ezek az igazi értékek és hogy itt lehet őszintén lenni, szabad természetesen viselkedni és levetkőzni a felvett szokásokat.
Ez a jó része ennek a vásárnak, a rossz része a totyogás a bazi nagy tömegben, főleg most, hogy hosszított ünnep lesz, biztos lesz mit totyogni. Meg hát az se jó, hogy elég pénznyelő, már a belépés is, de ha nem vennék semmit (amit azért nehéz megállni), akkor is mennék, már csak a látvány miatt is. De 1 farigcsáló bácsinál is órákat lehet bambulni, a huncut szemű furulyázónál vagy nyenyerézőnél meg pláne. Szóval akárhogy is, de érdemes.
Több információ itt és itt.

Cseh Tamásért is érdemes volt a világra gyönnöm.
Drága Cseh Tamás.

Nagylevegő, napfény, víz. És zene.

Mától 3 nap zene Orfűn a Fishing on Orfű keretein belül Lovasi András szervezésében.
Aki akar sok jó zenét (pl. Kistehén Tánczenekar, PUF, Kispál sa Borz, Quimby, Kiscsillag, Péterfy Bori, Kaukázus, Zuboly, Csík zenekar, ...) irtó jó helyen hallgatni, közben egész nap a szabadban lenni, gyönyörködni a tájban és úszni a harcsák között a tóban, annak nyomás, még nem maradt le semmiről (bár a naaagy tóátugrásról már igen).
A legkifizetődőbb és legbiztosabb, ha mind a 3 napra berendezkedünk, sátorral. Nem tudom, idén hogy van, de tavaly nem voltunk egymás szájában, kényelmesen elfértünk. És szerencsére mind 3 nap szikrázó napsütés volt, annyira, hogy reggel 7-kor már a hőség miatt kellett kimászni a sátorból. Utána csobbantunk a tóban (ahol bazi nagy halak úszkáltak mellettünk), majd lecaplattunk a kedves faluba a boltba (ami elég kihalt volt, és az eladó néni-bácsi is megérne egy történetet), majd vissza a campingbe (az út mentén rögtön ott a dombos erdő), ekkor már elég éhesek voltunk és ettünk hamburgert, ami szintén a legnyereségesebb és legjobb étel volt, szerintem. Persze nem ilyen keksz nagyságú műízű mekdonalcos izé, hanem rendes, tápláló, zöldséges hamburger. Ha csinálnék, én is így csinálnám. A többi kaja se volt drága, a sör se.
Aztán 16 óra után jöttek a koncertek, színpadtól színpadig árkot ugorva futkároztunk, mert voltak koncertek, amik rögtön egymás után kezdődtek - de más helyen.
De hát tényleg nagyon jó 3 nap volt szabadsággal, élettel és végülis tök egyszerű dolgokkal.


(nem az én képeim)