2010. november 3., szerda

Avar


Hétvégén erdőben voltunk és gyerekek ugrándoztak az összegyűlt levélkupacokba. Erről eszembe jutott, hogy régen, tavaszi kirándulások alkalmával mi is jó sokat játszottunk az ősszel lehullott és felgyűlt, mély avarban. Egymásra szórtuk, beleugráltunk, de a legjobb az volt, amikor beletemettük magunkat teljesen fejbúbig - élveztük a napmeleg, illatos levelek puhaságát, védelmét, és hallgattuk az aranybarna félhomályban a Föld szívdobogását.

2010. augusztus 4., szerda

Sör, knédli, macskövek


Azaz Prága. Nehéz megfogalmazni, hogy miért és mitől érzi magát az ember valahol jól. Igazából nagyon kevés és egyszerű dolgok kellenek a boldogsághoz és a jóléthez.
Például egy csomó gyaloglás után tikkadtan betérni egy hangulatos, régi korcsmába, ahol csukott szemmel kortyoljuk a csapolt pilsnert, utána pedig hosszan szemléljük a hamisíthatatlan, megtermett, cseh csapost és a söröző törzsvendégeket. Majd továbbállunk és megint megyünk a régi, kacskaringós utcákon és forgatjuk a fejünket mindenfelé. Aztán ha megint elfáradtunk, leülünk a Moldva partján vagy éhség ellen keresünk egy vendéglőt, ahol minden stimmel (jó csapos, megfelelő beltér, hangulat, székek, cseh csapolt sör van és knédli). Enni egy finomat éhesen és fáradtan, ez is milyen jó.


A kocsmákról is lehetne írni egy csomót, hogy miért annyira baromi jók (már eleve, a hangulatot a beszélgető emberek zsivaja adja és nem a zsuzsu zene), de ugyanaz van, mint egész Prágában, hogy nem tudták elrontani őket, megvannak a régi hangulatukban, nincsenek oda nem illő elemek (maximum a marlborós hamutál és a gyári söralátét), egységes és harmonikus. Persze, a híresebb kocsmák és a belváros boltjai turistásabbak, de nem zavaró mértékben. Prága egy olyan hely, ahol mindenben a jó van túlsúlyban. Az emberek is teszik a dolgukat, esznek-isznak jókat, és élnek boldogan, egyszerűen. És ez az általános derű mindenhol ott van és mindenre hat. Mennyivel könnyebb lehet itt élni és gürcölni, ahol mindenki barátságos, jókedélyű és nyugodt.
A minőség is mindenhol megvolt, egy átlagos könyvesbolt szebbnél szebb könyvekkel volt tömve, csak a borítók kész műalkotásoknak tetszettek, rengeteg egyedi és ötletes megoldást találtunk. De például a Károly-hídi vásárosok portékái is nagyon nívósak voltak, egyáltalán nem a szokásos turistacsalogató minőség volt jelen. És mindig adta a hangulatot közben egy-egy zenekar:



Aztán a Kampa Múzeum is nagyon jó volt és izgalmas, mindenki nézze meg, aki Prágában jár, itt is el lehet tölteni órákat.


Nagyon jó élmény volt Vysehrad is, ahol épp dél volt és lenéztünk a városra, és a mögöttünk levő templomban is harangoztak és az előttünk levő város is több helyről zúgott, na az hátborzongató volt.
De egész Prága az elejétől a végéig nagyon szeretnivaló volt az emberekkel, apró epizódjaival együtt, teljesen feltöltött és kisimított minket, nagyon furcsa volt utána belezuttyanni a népligeti szürke éjszakába. Megszületni lehet ilyen érzés.

2010. március 22., hétfő

Városi tavasz




A tavaszról ódákat lehetne zengeni órákig, annyira sok jó érzés kapcsolódik hozzá. A megváltozott időjárás hatására még az is kedvesebb, amit eddig mondjuk utáltunk. Szinte szétfeszíti az embert belülről ez a tavaszérzés, a hirtelen jött felszabadultság.
Mégis a leginkább a finomságaival kólint fejbe. Hogy kinyitom reggel az ablakot, friss tavaszi levegő van (ami itt nagyon ritka), még halkan duruzsolnak az autók, így hallani a cinkék, rigók reggeli énekét (szintén ritka). Közben kel föl a Nap a hátunk mögött, így a házsorunk árnyéka rávetődik a szemben levő házakra, ezeknek az ablakai pedig visszaverik a reggeli napsugarat és ragyog az egész panoráma. És ez csak pár perc, a házak árnyéka lecsúszik a vonatokra, az ég teljesen kivilágosodik és a Nap is elfoglalja rendesen a helyét. És a város is felhangosodik.
Talán természetközeli helyen nem is lenne olyan nagy szám ez az idő, ott folyamatosan és intenzíven tavasz lenne, nem kéne egy nap újból és újból felfedezni és nem dobbantaná meg a szívem, mint akkor, amikor késő délután a dugóban dünnyögnek a kocsik és büdös van, de befordulva egy mellékutcába már újra meg lehet hallani a feketerigót és érezni lehet a tavaszi levegőt.

2010. január 17., vasárnap

1 év, 2 ablak




Naptárként nekem két helyszín állandó változása szolgál, a városé és a lépcsőházi kerté. Kinézek és látom az Időt, hogy megváltozott valami tegnap óta, hogy nekem is változnom kell ezzel, egyszerre lépni az Idővel, időjárással.
Két tök ellentétes látvány és hangulat: a város egy töredéke házakkal és vonatokkal valamint a kert gesztenyefával, burjánzó növényekkel és 1-2 cicával.





A látvány legtöbb eleme állandó és csak az Idő változtat. De az idő múlásával az ember sem hagyhatja magára a dolgokat, jön és ültet, mert itt az idő, jön és kirakja a gyereket játszani, mert olyan idő van, vagy összesepri az avart, vagy átfesti a házat, mert az idő nyomával tenni kell valamit. De ez mind alázatos és jó együttélés az Idővel. Mégis a legjobban az úgyhagyott, elfelejtett dolgokat, részleteket szeretem, amiknek története és élete van és melyek alakulásában, leamortizálódásában és elmúlásában csak az Idő az egyedüli szereplő, az embernek maximum a létrejöttét köszönheti. Itt ebben a városi panorámában ez elég jól jelen van, de azért pár évtizednek el kell még telnie, hogy igazán tetsszen.