2009. június 29., hétfő

Lengő ruhák, teregetés




Kaptam 3 helyes horgolt ruhát egy idegentől, most száradnak a kád fölött, szerencsére van ablak, így át tudja járni őket a dzsumbuj gesztenyefás kertből jövő illatos szél, ami kimegy a nagyszobán keresztül a Déli pu. vonatai fölé.
Psophie jegyzőkönyve óta viszonyulok én is másképp a teregetéshez, azóta tartom egy csoda dolognak, amihez egy csomó dolog kapcsolódik, nem csak a piszkos ruha, mosógép, és a vizes ruhákkal való bíbelődés.
Nálam kifejezetten egy álom az, hogy szabadban teregessek, mert eddig csak fürdőszobában, szobában és erkélyen volt lehetőség. Mondjuk az erkélynek is örülök, de a friss levegőn, fák alatt, napfényben, szárítókötélen ringatózó ruhák.. na az az igazi. Most tavasszal volt erre egy véletlen alkalom, amikor a régiházban észrevettem, hogy lejárt a mosógép apa ingjeivel. Rögtön futottam ki a ruhákkal és egy lepukkant szárítóval a kertbe, és néztem a rideg ingek könnyed lebegését és a délutáni imbolygó napfényt. Akartam rövidfilmet készíteni, de már nem volt hely. Így csak gyönyörködtem.



Átjárja a Nap, látszik:


Mint a nárcisz:


Régiházi régi teregetés anyával és harisnyával

2009. június 26., péntek

Égi színjáték




Tegnap este 1 órán keresztül bámulhattuk tátott szájjal az égen végbemenő változásokat. Brutális fellegek váltották egymást, közben egyfolytában morgott, dörgött, villámlott az ég, mint egy hatalmas lény. Ahol éppen nem volt egy robosztus felhő, ott olyan furcsa tiszta sötétkék volt az ég, hogy csak azt is 1 óráig lehetett volna nézni, és nem untuk volna. Közben a lemenő Nap is előbújt, így még hihetetlenebb volt az egész látvány. Szépen lassan eleredt az eső is, aztán zuhogni kezdett, de közben sütött a Nap továbbra is. Így az egészet még egy dupla szivárvány is megkoronázta, igaz, csak a csücske látszott, de még így is jó volt, pláne, hogy vagy 2 éve nem láttam szivárványt.
Egyébként ez valami szupercellás égi tünemény volt (mert ugyebár kiműveltük magunkat az Időképen), reméljük, majd egyszer egy kedves tubához is lesz szerencsénk.

Az ég "bal"(DNY) és "jobb"(NY) oldala így nézett ki ugyanabban a percben:



Az előadás világvége hangulattal zárult, minden poros-fátyolos narancs-fekete színben játszott:

2009. június 18., csütörtök

Nagylevegő, napfény, víz. És zene.

Mától 3 nap zene Orfűn a Fishing on Orfű keretein belül Lovasi András szervezésében.
Aki akar sok jó zenét (pl. Kistehén Tánczenekar, PUF, Kispál sa Borz, Quimby, Kiscsillag, Péterfy Bori, Kaukázus, Zuboly, Csík zenekar, ...) irtó jó helyen hallgatni, közben egész nap a szabadban lenni, gyönyörködni a tájban és úszni a harcsák között a tóban, annak nyomás, még nem maradt le semmiről (bár a naaagy tóátugrásról már igen).
A legkifizetődőbb és legbiztosabb, ha mind a 3 napra berendezkedünk, sátorral. Nem tudom, idén hogy van, de tavaly nem voltunk egymás szájában, kényelmesen elfértünk. És szerencsére mind 3 nap szikrázó napsütés volt, annyira, hogy reggel 7-kor már a hőség miatt kellett kimászni a sátorból. Utána csobbantunk a tóban (ahol bazi nagy halak úszkáltak mellettünk), majd lecaplattunk a kedves faluba a boltba (ami elég kihalt volt, és az eladó néni-bácsi is megérne egy történetet), majd vissza a campingbe (az út mentén rögtön ott a dombos erdő), ekkor már elég éhesek voltunk és ettünk hamburgert, ami szintén a legnyereségesebb és legjobb étel volt, szerintem. Persze nem ilyen keksz nagyságú műízű mekdonalcos izé, hanem rendes, tápláló, zöldséges hamburger. Ha csinálnék, én is így csinálnám. A többi kaja se volt drága, a sör se.
Aztán 16 óra után jöttek a koncertek, színpadtól színpadig árkot ugorva futkároztunk, mert voltak koncertek, amik rögtön egymás után kezdődtek - de más helyen.
De hát tényleg nagyon jó 3 nap volt szabadsággal, élettel és végülis tök egyszerű dolgokkal.



(nem az én képeim)


2009. június 15., hétfő

Érik a, hajlik a: fekete eper




Ez a gyümölcs esett a legjobban eddig az életemben. Vagyis nem csak, hogy jól esett, de más megvilágításba helyezte az evést. De ehhez kellett az, hogy:
Dögmeleg nyár 2008-ban, persze, mikor biciklizne az ember, hát ilyenkor, és persze végig a tűző napon. Tehát kimentünk tesómmal, Hellával a Maros mentén futó töltésre, és kibicigliztünk a világból, egyre távolodtak a város templomtornyai.
De mi csak tekertünk, tekertünk marha messzire, aztán persze elfáradtunk, de ugye visszafele is ugyanennyi az út, úgyhogy kicsit kilátástalan volt a helyzet, amit még tetőzött az, hogy egy árva korty vizünk sem volt. De elindultunk visszafele és az út 3/4-ének megtétele után lefordultunk a Csipkés felé (Maros mentén földek, köztük Tatáé is, gyümölcsössel), hátha lesz valami szomjoltó. A meggy már leérett, a szőlő még zöld, viszont az eperfa feketéllett a rengeteg érett epertől. Hát ledöntöttük a bicajokat és tikkadtan nekiestünk a fekete epernek, hát uramisten, nagyon jó volt. Negyed órán keresztül habzsoltunk a lédús szemeket és közben röhögtünk a gyönyörűségtől. Közben a szúnyogok is úgy ettek minket, mint mi az epret, de most az egyszer nem érdekelt minket.
Szerintem elég ritkán eszik az ember úgy, hogy erre most halálosan szüksége van. Szimplán éhes-szomjas, most kell enni, és eszik. De az étel tényleg adomány és tök jó lenne ezt néha észrevenni és értékelni. És annál jobb meg tényleg nincs, mikor az ember a kezével szakítja le a friss, napmeleg gyümölcsöt, hogy a szomjúságát oltsa. A gyümölcsnek is ez az igazi beteljesedés, és a kitikkadt embernek is. És ez így tényleg egy adomány.
No. Miután visszanyertük erőnket, elindultunk haza, nem tudom, ekkor volt-e, hogy szalmabáláról néztük a naplementét. Mindegy, az is jó élmény volt. Fasusogás, folyószag, halkuló csirip és cirip.
Egy másik ilyen maradandó habzsolós élmény még kiskoromban volt, abban főleg a móka volt a lényeg. Kriszta nővéremmel a jó kis régi kertben ettük a szőlőt, vagyis tempósan tömtük a szánkba a szőlőszemeket (mondjuk főleg ő, mert ami fürtöt én elértem, azok még tök éretlenek voltak). Közben futkostunk, kikukucskáltunk apához és az ölében lévő két éves húgunkhoz, majd megint vissza a szőlőhöz, benyomtunk pár szőlőszemet, majd megint odafutottunk apáékhoz és közben irtóra élveztünk az egészet, és gurgulázva nevettünk, persze, azt se tudtuk, miért. De mókás volt:



Régi szüret Csipkésben Hellával, Apával, Tatával:

2009. június 2., kedd

Tiszavirágzás a Maroson




2007-ben ezen a napon voltam részese a marosi tiszavirágzásnak. Hátborzongató volt. És többet hülyeség is írni, úgyse lehet jól visszaadni.
De eszméletlen látvány volt, az egyszer biztos. Mondjuk kevesebb emberrel és kevesebb dübörgő autóval a hídon még jobb lett volna, de így is teljesen a hatása alá kerültünk. A dolgukat végzett fáradt és haldokló kérészek belerepültek a ruhánkba, hajunkba vagy a nyitott tenyerünkbe. És ahogy ment le a nap, a számuk is úgy fogyatkozott. Szép metafora. És jó rádöbbentő.