2009. május 31., vasárnap

Szombat Normafán jégesővel

Az autó nélkül (bicigli, busz), de viszonylag gyorsan megközelíthető természetet nekünk Normafa jelenti. Igaz, ha jó idő van, zeng az erdő az emberektől, ha meg rossz, akkor mi se megyünk (általában). Szóval ez ilyen közösségi természeti hely, ami viszonylag minden budapesti embernek elérhető.
Mi általában ugyanazt az utat szoktuk végigjárni, megvannak a pihenő/természetélvező pontok, néha elzarándoklunk az Erzsébet-kilátóhoz a pereces bácsihoz, aztán végleg kiéhezve a Normafa síházhoz megyünk, ahol mindig jó a hangulat, egyszerű, olcsó ételek közül lehet válogatni, és nem más asztaltársaságában falatozhat az ember, mint Váli Dezső. Ez a hely egy kincsnek számít a hangos plázák, menő városi éttermek világában.
De úgy látszik mindent el kell tüntetni, ami jó és más. Így hát bezárt a Normafa síház is, és eltűnt a kerthelyiségben kolbászt sütő Bácsi is. Eléggé lehangoló látvány volt a kedves, kihalt hely. A visszajáró vendégek, túrázók, nyugdíjas nénik is hiába próbáltak bemenni a zárt ajtón egy olcsó ebéd reményében. Zulu találóan fogalmazott: "olyanok, mint mikor a mindig teli etetőbe mennek a madarak enni, de az etető most üres".
Így hát mi is elsomfordáltunk, és egy kicsivel arrébb ettünk hagymás kenyeret lelkifurdalással.
Aztán jóllakva felszálltunk a buszra, útközben viszont megláttuk a kolbászos Bácsinak tűnő kolbászos Bácsit, és gyorsan leszálltunk az első megállónál és visszacaplattunk, hogy jól láttuk-e. És igen, ott volt egy eldugott, fenyőfás helyen a Bácsi, nulla vendéggel. Úgy megörültünk, hogy kértünk kolbászt és saslikot a teli hasunkba (de főleg a hiányoktól tátongó lelkünkbe), és ha a csapolt sörös-meleg ételes síház már nem is lesz, a Bácsi tartani fogja a frontot a sültjeivel.
Így tegnap természetnézés után is egyenesen idevezetett az utunk, beültünk egy fenyő alá enni, és piszkosul el is kezdett zuhogni az eső, majd jegek potyogtak az asztalra, tányérunkra, de az esőből nem kaptunk a fenyőnek köszönhetően. Ilyen élményben sem volt még részem.



A másik élmény, amiből szintén még csak egyszer részesültem és szintén Normafához kötődik, az a havas Normafa. Egy hideg téli szombaton kirándulni indultunk, a városban sehol semmi fehér csapadék, ezért eléggé meglepődtünk, mikor megláttuk a hótól roskadozó Normafát. Hát erre nem készültünk, de szerencsére a nép sem, mert rajtunk kívül nem volt senki, és a csodálatos, hangtalan erdőben mehettünk. Ez tényleg mesebeli volt. De egy idő után a lyukas bakancsom kezdett beázni, így elmentünk az Erzsébet-kilátóhóz, a Normafa menedékházhoz. Na ez volt az újabb meserész. A kemencében pattogó tűz fölött a melegedő pereceink, kezünkben a forraltbor, és egyre több idetévedt, melegedő ember, akinek nem kell más a boldogsághoz, mint egy perec és egy forró ital.


És ez volt jó a síházban is, egy babgulyással, kolbásszal és egy fröccsel az ember minden vágya teljesült.
Avagy Lángostejföl.




Tehát jöjjetek Normafára, már úgyis mindenki itt van. A gyerekeknek van nagy játszó-tér, a réten lehet tüzet rakni és főzőcskézni, vagy természetjárás után saslikot, kolbászt enni.

ui.: újra megnyílt a Normafa Síház, kívül-belül felújítva, minden kicserélve. Kedves, barátságos, de túlságosan pöpecre csinálták meg, a személyzetet is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése