Tegnap este 1 órán keresztül bámulhattuk tátott szájjal az égen végbemenő változásokat. Brutális fellegek váltották egymást, közben egyfolytában morgott, dörgött, villámlott az ég, mint egy hatalmas lény. Ahol éppen nem volt egy robosztus felhő, ott olyan furcsa tiszta sötétkék volt az ég, hogy csak azt is 1 óráig lehetett volna nézni, és nem untuk volna. Közben a lemenő Nap is előbújt, így még hihetetlenebb volt az egész látvány. Szépen lassan eleredt az eső is, aztán zuhogni kezdett, de közben sütött a Nap továbbra is. Így az egészet még egy dupla szivárvány is megkoronázta, igaz, csak a csücske látszott, de még így is jó volt, pláne, hogy vagy 2 éve nem láttam szivárványt.
Egyébként ez valami szupercellás égi tünemény volt (mert ugyebár kiműveltük magunkat az Időképen), reméljük, majd egyszer egy kedves tubához is lesz szerencsénk.
Az ég "bal"(DNY) és "jobb"(NY) oldala így nézett ki ugyanabban a percben:
Az előadás világvége hangulattal zárult, minden poros-fátyolos narancs-fekete színben játszott:
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésAz idő kép és én elbújok
VálaszTörlés